2009. december 7., hétfő

Bevásárlás

Imádok piacolni :) A legkedvesebb helyem erre a Fővámtéri Vásárcsarnok. Az árak teljesen normálisak, az eladók nagyon kedvesek és közel is van hozzánk.
2006 szeptemberében megnyekkent a gerincem és azóta nem annyira tudok cipekedni.Na de a lényeg. Lett nekem egy mama járgányom, tudod amit húzol magad után. Az elején csak nézegettem kerülgettem, de aztán az első kommandós egyedül cipekedős próbálkozás után rájöttem, hogy muszáj használnom. Imádom azóta nagyon :)
De mégis csak nő vagyok...Megtaláltam a A MAMA JÁRGÁNYT a Reisenthel cég gyártmányában. Jajajajaj dönörű :) 100 Euró környékén van ugyhogy most csak nézegetem:):):) Megyek is a régi verdámmal a piacra...őt is szeretem ám,most nehogy megsértődjön. Hihetelen minőségű kosarak vannak náluk.

Fenster schließen

2009. december 6., vasárnap

Zöldség vasárnap


A mai napomon egy furcsa nyomás ül, de persze fogalmam sincs, hogy miért. Reggel 10-kor találkoztam Timi barátnőmmel kimentünk a Wamp-ra, ittunk finom kávét csodaszendviccsel karöltve és szebbnél szebb ruhákat, táskálat ,ékszerekt láttunk. Hazafelé már éreztem, hogy nem stimmel a lelekem...úgyhogy főztem. Nem mondom, hogy sokkal jobban vagyok, de Andris mosolya a levesem után rendbetett.

Amit készítettem:
Derű Levest :),(burgonya leves álá én )

4 óriás fej vöröshagymát lepirítottam egy közepes leveses edényben, 5 szem burgonyát felkockázva hozzázuttyantottam. Felhúztam annyi vízzel hogy jól ellepje.Érkezett hozzájuk 1 Maggi kocka, 4-5 babérlevél, só, bors, 1 kk cukor, ecetben tartott tárkony és a végén a tejszín. Vettem még sajtot is, gondolván majd a tetejére teszem, de ahhoz már túl éhes voltam.

Készült még Sütőtök is ez idő alatt, de persze az sem egy óriás feladat. Andris mondjuk segített szétfarigcsálni, mert egyedül nem igazán ment nekem.

Még valami sütit sütni kellen...

Szerdán jönnek az unokatesómék és hozzák a fiúkat Botit és Eriket :):):):)Éljen_éjen

2009. december 5., szombat

Advent a Sógoroknál






Bécsban jártunk a múlt hétvégén és csodaklassz volt. A vásárok szépek a sajtos kolbászuk isteni, a forraltbort ugye azt hiszem talán nem is kell bemutatni.
A mi viszont a lényeg az a pár fotó amit kedves barátunk ideiglenes lakásának kertjében csinált Andris...Imádom,őt is meg a képeit is :):):)

András Napi Hejehuja 1.0


Egyik napról a másikra beszaladt a fejembe, hogy az Uramat Andrisnak hívják és jön ám a nevenapja. Ki is is találtuk együttes erővel, hogy akkor Borvacsorálunk. Vagyis: Meghívunk Andrisokat sokat , veszünk finom borokat és rittyentek hozzávaló....vagyis hozzáigyekvő ételeket.

Nos, a kapcsolódás nem tudom mennyire sikerült, de: Lett 4 Andrisunk akiket ünnepelhettünk és összesen 10 emebt sikerült bepaszírozni a nagyszobába.

Igényelt egy kis szervezést,hogy elférjünk de egész jól megrendszabályoztuk a helyet :)


A Mennnyyü:
Csirkés-mustáros pite
Szalámis-Pórés lepény
Juhtúrós-Korianderes Zöldsaláta
Szőlős -Diós koktél paradicsomos ruccolás saláta...pfűha
Dióskenyér
Sajttál(Masdamer,Blőőőő,ezmegaz )
Csokitorta

Na Jó a Csokitorta az Cukiból, de csoda finom volt


A Borok
Nos Főleg vörösborosok vagyunk télen, úgyhogy azokat írnám csak ami nekem nagyon ízlett:

Montes Alpha ,nem találom a palackot
Montes Cabernet Sauvignon Carménére 2007
Pannonhalmi Apátság Infusio 2007
I
kon Cabernet-Merlot 2007

Takler Kékfrankos


Ezek ízlettek. A mennyiséggel amit elfogyasztott a társaság nem untatnék senkit:)

Azt hiszem jól sikerült az este, és a minőségi boroknak köszönhetően nem is volt másnap túl nagy probléma az Algoflex Forte fájdalomcsillapító előkotrásával :)

2009. november 3., kedd

Ez is Spájzomban van

Végül is egy Spájzban ottfelejtett könyvek és kedves emlékek is lehetnek. Lehet, hogy ide csak főzni kellene, vagy lehetne ,de eszembe jutott egy két dolog.

Imádok utazni.Ott lenni, két nap után helybelinek lenni és csak úgy DNS módjára belefeledkezni a helybe. Nem is olyan régen Egyiptomban jártunk és nem nagyon akaródzott hazajönnöm onnan. Talán az emberek, talán az ételek és leginkább talán a jó idő miatt. Gyorsan felsorakoztattam magamban az összes érvet amiért nekem állandóan nyaralnom kellene, vagyis inkább olyan helyen élnem ahol folyamatosan jó idő van. Engem a tél megesz , szétrág, fagyaszt, bekorlátol. Egyedül talán a Karácsonyt tudom élvezni, de azt sem nagyon (bocsánat ,ha most valakit megbántottam). Bezzeg a meleget és a tengert azt nagyon. Nem országot váltanék, hanem a mi kis parányi hazácskánkat áthúznám pár szélességi és hosszúsági fokkal lejjebb.

No de sebaj,itt élünk és ezt kell szeretni. Már számolom visszafelé a hónapokat amikortól újra tovább süt a nap és kint ülhatünk egész este egy teraszon, vagy bárhol ahol nem fagyunk össze, mint most

2009. szeptember 14., hétfő

SültTejbelizs ....ahhha

Persze rizskoh-nak is hívhatnám, de mivel nincs benne a tojás fehérje ezért csak
, sülttejbelizs,.
Mivel problémáim akadnak néha az "R" betű kiejtésével, és mert az egyik kedvenc filmem a Halálos fegyver(Benny bácsi is hadilábon áll velük) így Nincs R betüzés itt kérem szépen
A sok főzős újság valamelyikében olvastam, és jól átkreografáltam.Ímhol Ő:

1/2 kiló sima rendes mezei Lizs(rizs)
1L tej
4 vaniliás cukor,
6 evőkanál cukor,
2 citrom reszelt héja
fahéj
mazsola
rum
1 csipet só
4 tojás sárgája,
2 evőkanál liszt

(ha valaki szeretné a fehérjét is beletenni, csk verje kemény habbá egykis porcukorral és amikor összekeverte már a sárgájával és a liszttetl a masszát, óvatosan keverje bel ezt is,könnyebb lesz a tésztája)
Baracklekvár

Mivel a gyorrizs korszakában nőttem fel, mindig elfelejtem, hogy a rendes rizs az nem fog 5 perc alatt megfőni, senki ne számítson rá!!!Csak szóltam..

A legfontosabb: beáztatok két maroknyi mazsolát 1-1,5dl rumba.
Egy nagy edényben felteszem a hideg tejben a rizst főni, hozzáteszem a cukrot, a vaniliás cukrot, a két citrom héját belereszelem, fahéjat és várok, persze közben kevergetem sűrűn a Lizsemet amíg megpuhul és magába szívja a tejet,fontos, hogy a masszánk elég szaftos maradjon.Nekem kb 25 perc alatt főtt meg a rizs.
Amikor megpuhult lezártam a gázt és hozzákevertem a tojások sárgáját, a rumos mazsolát és a lisztet.Előmelegített sütőbe, Vízzel kiöblített hőálló üvegtepsibe tettem és kb 35 perc alatt aranybarnára sütöttem.
Szerettük nagyon, jó kis anyukám által készített borzasztóan édes Baracklekvárral. Szem behuny tiszta törökös-arabos ízek.

Na jó így könnyebb lesz elképzelni a török világot, ez lehet az aláfestés: http://www.youtube.com/watch?v=g2uy7Cfl6kU&feature=related

Pizza Mindentbele Mányifik:

Nagyon egyszerű pizzat gyartottam pénteken amikor Andrismama nálunk járt, és annyira jó lett, hogy még a szívem is belsajdult. :)

A tésztát nem gyúrtam,hanem vettük a LIDL-ben..(nem ér megdobálni, hogy nem gyúrtam!!!ki kellett próbálni)

Hozzávalók a csodához :)

1 csomag pizzatészta a Lidl-ből( esküszöm, nem fizetnek a reklámért :) )
1 üveg bármilyen ízesítésű paradicsomszósz(sima, bolognai,bármilyne)
1 fej vöröshagyma
1 szál póréhagyma
2 paradicsom szeletelve
30 dkg bármilyen sajt, több fajta is lehet egyszerre, szigorúan csak reszelve :)
tetszés szerint sonka, paprikás szalámi, kukorica,
só,bors, bazsalikom,pici olivaolaj

A tésztát nem kell kinyújtani, csak egy laza mozdulattal ...-na jó egy picit azért óvatosan, hogy ne szakadjon el a tészta- rátettem a egy sütőpapírral kibélelt tepsire. Mindent rápakoltam amit csak találtam a konyhában.A paradicsomszósszal kezdtem,besóztam és beborsoztam egy picit, aztán jöttek a hagymák,aprórta szeletelve rusztikus aláhullással, rákerült felszeletelve (lapjával) a két paradicsom, rá a sok sonka és paprikás szalámi és a végén a sajt amit aztán elég erőteljesen megfűszereztem.
20-25 percig sütöttem közepese lángon, szépen lassan, így mindennek volt ideje összeszerelmeskedni :),Amikor már a tetje szép aranyszínt kapott kivettem és kész is volt. Nagyon finom zöldsalátával tálaltam.(paprika, paradicsom, uborka, ruccola, isteni olivaolaj ,só ,bors, mindenféle fűszer) Került az asztalra még jófajta Királyleányka is és csak csókolgatni tudtam az ujjbegyeimet .

Egy kis jó zene mellé:
http://www.youtube.com/watch?v=zudbz4hOcbc&NR=1

Az a Baj :)

Béna vagyok a fényképezőgépről képletöltésben...igazából,minden új kütyüvel megvívom a magam világháborúit. ..ezért nincs még sok bejegyzésmellett fotó :) :(.

Sebaj...Majd egyszer minden mellett ott figyel, de addig is a kedvenek következzenek :)

2009. augusztus 18., kedd

Zöldséges Hetek :)

Őszintén megmondom nem voltam egy nagy zöldségfogyasztó eddig. Ha lehetett volna akkor a hús mellé,mindig hús köretet választottam volna...Családi vonás lehet.
Ellenben mostantól Jöhet bármilyen saláta, zöldség-möltség, állok elébe.
Ismét megjártuk az istenek földjét, és ezalatt a cirka két hét alatt átálltam teljesen a salátákra, na persze a húst nem mellőzve.
Nagy örömömre szolgál, hogy megtaláltuk a legjobb, és az uram szerint is a legjobb boltot..láncot, na jó Magyarországon a Lidl személyében. Fantasztikus, hogy mindig friss a zöldség, hogy bármilyen húst, sajtot, kenyeret veszünk egy szerűen megszólal annyira üde, zamatos, krémes, vagy bármilyen ízű minden. Jaaa és az ára, pedig annyira baráti, hogy egy nagybevásárlás, aminél, már érzed, hogy na ezt nem ússzuk meg 30 ezer forint alatt,...na az 15 ezer forint lesz!!! Nem mindegy. Imásom.

Szal elkezdődött a Zöldség Szencsöri az életükben :) ÍÍmhol a Tegnap esti termései közül a kedvenc. Minden hozzávalót a Lidlben vettünk. A cukkini kilóját 129.- HUF-ért!!!!!Az egész mutatvány kb 800.-forintból kihozható !:)

Currys-Cukkinis Pite

1 csomag leveles tészta
póréhagyma...10cm-nyi :)
4 cukkini lereszelve
3 tojás
1 evőkanál tejföl
1-2dl tejszín
10dkg reszelt trappista sajt

curry
bors

Nagyon egyszerű úgyhogy hajrá.

A cukkinit lereszeltem egy tálba, kicsit besóztam, be curryztem(...remélem így írjuk..valszeg nem, oda se neki)
A leveles tésztát kör alakúra nyújtottam és egy sütőpapírral bélelt üveg pitesütőbe fektettem,villával megszurkáltam a tésztát. Rászórtam a felszeletelt póréhagymát, majd a jól kinyomkodott cukkinit is fégig paskoltam a tésztán.
A tojásokat , a tejszínt a tejfölt és a sajtot jól megsózva és curryvel megszínesítve igen erőteljesen összekevertem a robotgéppel.Amint kész lettem ráöntöttem a cukkinire és ba sütőbe. 35-40 perc alatt közepes lángon megsült a sütőben, szerintem kb 180 fokon.

Hát szerintem Atyaúristen finom lett. Mellé készített Andrisom salátát,én csináltam még egy kis petrezselymes fasirtot, és egy istenien könnyű recept alapján vörösboros marhaépörköltet.

Visszavonhatatlanul LIDL fanok lettünk. Tenkjú-Tenkjú

2009. július 27., hétfő

Ránott hhúúúúús

Minden kétség nélkül állíthatom, hogy a mindenem a rántott csirkemell....Bármikor, bárhol, bármennyit, képes vagyok magamba tuszkolni, ahogy ez ma is megtörtént velem :). Ezért most próbálom magamat életben tartani apró pihegésekkel és bízom előre is a reggeli kávé erejében...ami holnap lesz csak esedékes :):):):)Az uram nem egy nagy húsevő sajnos, de azért néha megerőlteti magát és ő is eszeget életem értelméből.
Mivel én nem nagyon tudok pici adagban gondolkodni ( nem tudom, hogy miért...talán mindig azt hiszem, holnap kitör a forradalom és mind éhen halunk),ezért a legutolsó húsvásárlásunk alkalmával kényszerítve lettem, hogy egy tálcán maximálisan csak 4 szelet csirkemell mehet a fagyasztóba...Igaza van...
Na mindegy , a lényeg a köret!Cukkinis-krumplis lecsót csináltam, amit direkt kihűlve tálaltam a rántott hús mellé.. :):):) Isteni lett. A sima alap lecsóba bekerült cukkini és burgonya,mintha mindég is együtt buliztak volna. Az édes élet kedvéért került bele: koriander, oregánó, kakukkfű, sok-sok őrölt tarka bors és egy ici-pici rozi. Jajajajaj, nagyon jó lett :):)
A csirkét klopfolás után, besózom beborsozom és legalább fél órára, ma ez 2 -3órára a hűtőbe teszem.Semmi trükk nincs, csak annyi, hogy a tojáshoz a són kívül még oregánó és őrölt bors is kerül. Lö mányifik :)És persze mi is járhatna mellé, mint egy jó kis pohár fröccs.

2009. július 17., péntek

Mindig csak a Feta..


Souvlaki: Egy könnyő kellemes recept:http://www.tutireceptek.hu/souvlaki-tzatzikivel


Haltál Sartiban

Életem szerelme,Őméltósága A cserépben sült feta kecskasajttal csípőspaprikával és paradicsommal

És az ő asszonya Grillezet Feta.Igazán egyszerő, egy szelet fetát paradicsommal oreganóval, alufóliában összecsomagolunk és be a sütőbe 5 percre...se

Tzaziki.
Biztos vagyok benne, hogy az Isten a Legjobb kedvében teremtette Görögországot.
Mi kempingezni szoktunk és most sem volt másképp, ámbár belevegyítettünk egy hét apartmanozást is a kedvenc helyemen :):):):) (http://www.hit360.com/hotelphillis/en/). Nekem Chalkidiki, vagyis ahogy egy leányzótól elképedve hallottam CSalkidiki a kedvenc helyem. Az uram nagyon óckodott a Hellén vidéktől ,de végül mégis csak a nyak mozgatja a fejet alapon,4 éves aknamunka eredményeként eljutottunk Sartiba és Kalamitsibe.

Na ,de a lényeg a lényeg. Az ételek...italok.Jááááj A görögök a feta mellé is fetát esznek...és még egy kis fetát.Mint megtudtuk nem nagy etvász ezen sajt fajta előállítása, de atzért előre csomagolva, vagy a boltokban kimérve! mégiscsak egyszerűbb hozzájutni.
Mindenféle kenceficét ettünk:padlizsánkrémet, tzatzikit,csípős fetakrémet,paradicsomkrémet ,az isteni már-már sárgászöld bagett-tel egyetemben.
Azt tudni kell, hogy Görögországban a zöldségek ,-leginkább a paradicsomra gondolok-nem feltétlenül mutatják színükkel azt felénk, hogy ők mennyire érettek.Pedig a narancssárgás paradicsomnál finomabb nincs.A csemege paprikájuk nem sárga, hanem zöld...
A gyümölcsök nem annyira édesek, legalábbis amiket mi ettünk, mint nálunk..de azt hiszem ezt a fagylaltok íze és a cukrászsütemények, minden izlelőbimbót kiakasztó fenséges puhasága mindent kárpótol.
Julis barátném is velünk tartott,ő és az uram is nagy tengeri herkentyűs, úgyhogy halacska is került az asztalra, igaz,hogy csak egyszer.Gyrost ettünk jópárszor a régi kedvenc helyünkön JuliskávalFőztünk lecsót egy párszor és a vendégként meghívott ujdonsült görög barátaink Fetával ütötték fel azt is :)

2009. június 7., vasárnap

Barackos-Diós-Mákos....Túrótorta :):):):)


Az-e havi Magyar Konyhában található Cseresznyés túrótorta mákkal receptet konfiguráltam át lévén maradt még az előző sütiből egy kis dió,és cseresznyém nem lévén jött a befőtt barack :)

Hozzávalók
A tésztához:
- 25 dkg liszt
- 15 dkg vaj
- 8 dkg cukor
- 1 tojássárgája
- só
A töltelékhez:
- 1 dobozos barackbefőtt
- 4 tojás(a sárgáját el kell választani a fehérjétől)
- 15 dkg cukor
-25dkg tehéntúró
- 1 citrom reszelt héja
- 1 dl tejszín
- 1 evőkanál mák(őrletlen)
- 15dkg porcukros dió
A forma kikenéséhez
- vaj
- liszt


A lisztet a vajjal összemorzsoljuk, a cukorral, a tojássárgájával, csipetnyi sóval és egy kevés hideg vízzel gyorsan összegyúrjuk.
Liszttel behintett deszkán akkorára nyújtjuk, hogy egy 28 centi átmérőjű tortaformát kibélelhessünk vele. A formát vajjal kikenjük, liszttel behintjük, a tésztával kibéleljük, majd legalább 30 percre a hűtőszekrénybe tesszük.
Közben a barack levét leönjük (megisszuk :) )
A tojások sárgáját a cukorral kikeverjük, és az áttört túrót a citromhéjjal, a tejszínnel és a fele mákkal belekeverjük. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, és a túrós masszába forgatjuk.
A túrókrémet a hideg tésztára simítjuk, a barackot rátesszük a tetejére, és bele is nyomkodjuk. Végül megszórjuk a maradék mákkal. 180 °C-ra előmelegített sütőben (légkeveréses sütőben 165 °C) kb. 1 óra alatt megsütjük. Amikor langyosra hűlt, felszeleteljük.

A barckok a süti tetején úgy fognak kinézni, mintha tojások lennének :) Naggyon vicces

2009. június 1., hétfő

Levles Tészta Duó



Nincs a világon nagyobb találmány, mint a mélyhűtött leveles tészta és a rétes lap...Csak kikapom a hűtőből...érted a hűűűtőőőből és mát csinálom is a bármit.Most is így lett.
Az ikrekkel a pocakjában éldegélő unkatesóm Andi,Itt(Bp) van nálunk kórházban (Komáromban lakik) és vittem neki sütit. Én sütit.
Még szombaton a Nagy Nemzeti Vágtán ismét sikerült szuper lekvárokat szereznem , íz szerint GALAGONYÁSAT és MÁLNÁSAT. Itthon volt egy kis dió, vajkrém, gomolyatúró....úgyhogy belendültem..Vagyis leginkább arra jöttem rá, hogy én idegességemben sütök, hogy jól megnyugodjak. Egyszer megkóstolom ,ha már kész és meg is nyugodtam...Na mindegy ez csak apróság

A lényeg: Leveles tésztából lehet kapni olyat is amiben kettő van és én általában, olyat szoktam venni.Mielőtt bármit tennék, kiveszem a hűtőből a tésztát, és a nyújtódeszkára fektetem, hogy normális hőfoka legyen.Persze a deszkát egy picit alálisztezem biztos ami tuti.Amíg a sütő bemelegszik addig átmelegszik a tészta is.

1., Az édes:
1kis üveg finom lekvár
250grdarált dió
10dkg-15dkg porcukor
Bármilyen nagyon fííínom lekvárt rákenek a jól kinyújtott tésztára , de a széléig nem kenem el,hagyok kb egy 2 cm-es sávat körben szabadon. Utána jön a jól ledarált dió amit előtte porcukorral összekevertem és nagyon gazdagon rászórom a lekvárom...Istennnnniiii lesz.Óvatosan, de amennyire lehet szorosan feltekerem és ujnyi vastagságú darabokat szeletelek belőle.Én két réteg sütőpapírt tettem a tepsi aljába, így tuti, hogy nem ég alá. A felszeletelt darabokat kicsit szétlapítom, hogy igazán csigaformája legyen és már mehetnek is napozni, kb 20-22 perc alatt aranybarnára sülnek...ááá ezt érezni kell ,orral,szájjal...Isteni


2., És...a sós
1vajkrém
1 kisrúd gomolyatúró
2gerezd fokhagyma

bors
bazsalikom
camambert sima
bármilyen más fűszer
Ezeket jól összedolgoztam és úgy kentem fel a tésztára.

A feltekerős metódus ugyan az,mint az édesnél, de kicsit meg fog folyni...sebaj :)
Mivel kórházba mentem vele látogatni, kapott szép ajándékcsomagolást is

Epres szülinap

Posted by Picasa

2009. május 30., szombat

Az én pici kertem :)



Imádok virágozni, és azt hiszem idén sikerült túl lőni a megálmodott mennyiségen, de nem szándékosan. Csak Petúnia van a ládákba ültetve végig :)Na jó és egy büdöske is. A kép már kb 3 hetes, úgyhogy a mennyiségi brutalitás még jobban ámulatba ejtő :).

Öröm,de még milyen :)



Epres örömök törnek rám, mert itt a nyár.Az én nyaram, amikor születésnapom van, amikor este sokáig lehet teraszozni, akár még kint is lehet aludni. A nyár,amikor a szomszéd étteremben ,már minden szombaton lagzi van...Fantasztikus. Amikor ,még az én kis retyezádé szívemnek is csak egy fííínom hosszúlépés esik jól, valami zamatos rosé,vagy adja isten egy mennyei száraz fehérbor elegyeként. Bár most csak nagyzolok, mert a borospoharamban, most is csak sima szőlőlé van ámbár fröccsnek álcázva :):):):)hihihhi

Anyukám szerelme Móóóni, Robci,Robi bá, Robi...ez mind egy és ugyanazt az embert takarja.Május 16-án volt a a szülinapja, de mi csak rá egy héttel (kedden ) tudtuk megünnepelni. Megleptem...egy tortával. Jajajajaj úgy örült, mint egy 4 éves, pedig azon már 60 valahány éve túl van. Anya-Mama-Tusi gyümölcstortáját kapta.(az eredte tisztázatlan) Álom tészta, aminek már-már babapiskóta íze van, rajta puding és bármilyen gyümölcs.
Anyukám ezt a tortát minden vasárnap legyártotta 20 éve vanília pudinggal és konzerv ananásszal. A Knight Riderre mindig készen volt vele. Imádtam.
Lehet, hogy már Olajos Piskótaként ismeri...de nekem ez a gyümölcstorta alap:)
Ímhol Ő:
4 tojás sárgája
30dkg porcukor
1/2 dl olaj
1dl tej
30dkg liszt
1/2 sütőpor

Ezeket mindet együtt jól kikeverem, elég sűrű lesz őkelme, majd a maradék 4 tojásfehérjét pici porcukorral meghintve habbá verem, és ha már csodás az állaga , hozzákeverem finoman a lisztes masszához.
Hullámos oldalú sütőformában, 1-2 szeri tűzpróbával 25 perc alatt készre sütöm közepesnél kicsit lassúbb tűzön :)

A tetejére én a Dr Úr pudingválasztékából a tejszínes mellett döntöttem, amit jó sok fahéjjal főztem föl. Ráöntöttem a tészta tetejére és azon nyomban a már megmosott, epreket is ráültettem a még illatosan motoszkáló pudingra.

Voilá

2009. május 14., csütörtök

Fánkom -Bákom :)


Napok óta halogatom a fánk sütést, na de nem azért,mert annyira bonyolult lenne, hanem mert próbáltam Zsuzsi barátném mellett szolidalítani (ő most fogyózik.)Hétfőtől én is belekezdek, de most ez még kellett. :)
Az utolsó szemet még sikerült elkapnom, róla készült fotó.Ő már ugyan nem szalagos, mert azokat ettük meg először, de megteszi :).

Nekem kb 25 db fánkocskám lett, de ha valaki dundibbakat szeretne kijön beleőle kb 20 darab
Hozzávalók:
50dkg liszt
1,5dl tej
4 dkg élesztő
5 dkg porcukor
6 dkg olvasztott vaj
5 db tojássárga
1citom héja
1 löttyintésnyi (kb egy felesnek megfeleő) hajós rum :)
Az élesztő felfuttatam a langyos tejjel amibe egy kics porcukrot is kvertem, ez kb 15 perc.
Addig amíg ők jól összeszerelmesdtek ,leszitáltam az 50dkg lisztet,hozzáöntöttem az olvasztott vajat, a tojássárgákat a porcukrot,a citromhéjat és a rumot. A tompavégű karral a robotgéppel jól összedolgosztam őket és a hozzá zuttyintottamn a felfuttatott élesztőt. A géppel amilyen sokáig csak tudtam szép hólyagosra dagasztottam. Miután végeztem, jól bebugyolálva a sütőm tetejére(nem bele,előtte 20perccel már begyújtottam, hogy kellőképpen felmelegdjen :))tettem .30perc alatt a duplájára dagasztottam.
A gyúródeszkán újnyi vastagságura nyújtottam a tésztát, ami meleg !!!volt.Imádddom!!!Jól belenyomtam az arcomba a meleg tésztát :):):)Egy sima pohárral ami kb 5-6cm átmérőjű kiszagattam. Az így kapott korongocskákba belenyomtam a z ujjamat és még 10 percig letakarva hagytam kelni.Addig legalább jól felforrósodott az olaj. A legnagyobb rózsán sütöttem, mert a serpenyőm elég széles, de annyak is a legkisebb fokozatán. ÉÉÉÉSSSS JÖN A TITOK, Hogy mitől is lesz szép szalagos a FÁNK.
Ahogy belerekom az oljba őkelméket,már teszem is rá a serpenyő fedőjét!!!!1 perc így ,1 perc a túloldalán és már kész is.

A tésztáját direkt nem cukrozom meg nagyon amikor még csak készítem, mert a a lekvártól, és..vagy a rászort porcukortól így is a Baklava édes lesz .
A fííííínom kis lakvárokat ízszerinte egy Almás -fahéjasat és egy Rózsaszirmosat, még Hollókőn sikerült beszerezni.
Hát mit mondjak..Elfogyott. Vicces lenne, ha a receptek mellé nem csak az elkészítési időt, hanem az elfogyasztási-eltűntetési időt is leírnák!Hi-hi.Ha jól meggondolom, a szomszédunknak levittem 5 darabot nekünk maradt 20darab, és az utolsó kis csoffadt darabot tudtam már csak lekapni mindez kb 45 percnyi történelem.

2009. április 15., szerda

Hollókő

Húsvéti haccacáré

A húsvét,az húsvét...azaz én mindig csinálok, legalább egyszer ilyenkor egy Stahl féle Füstölt sonkás pitét, ami mellé rengeteg, ismétlem ...rengeteg csemege ubit eszünk...Képet majd biggyentek valahonnan. De ami még fontosabb, hogy jártunk a hétvégén Hollókőn és a Balcsin is...Győnyörű ez az ország. Ilyenkor mindig teljesen elképedek, hogy mi tényleg itt lakunk?...váó

Ímhol ő:

Füstölt sonkás pite

A fodros szélű, enyhén lapos, kerámiából készült tortaformáknak egyszerűen nem tudok ellenállni. Többféle méretű és színű is van, és bármelyikre ha ránézek, úgy érzem, szinte kelletik magukat, hogy süssek bennük valamit. Ez a füstölt sonkás pite pontosan így született meg. Ott állt üresen és hívogatóan a fodros szélű tortaforma, a hűtőmben meg volt egy jó adag maradék füstölt, főtt sonka. Ez a füstölt sonkás pite kovászos uborkával és hideg sörrel nekem maga a rusztikusan jóízű mennyország.

Hozzávalók:

A tésztájához:

25 deka liszt

1 teáskanál só

frissen őrölt bors

12.5 deka fagyosan hideg vaj

5 evőkanál jéghideg víz

A töltelékéhez:

1 evőkanál olaj

1 fej vöröshagyma

50 deka füstölt, főtt sonka

2 evőkanálnyi apróra vágott, friss petrezselyem

3 tojás

2 teáskanál enyhén csípős mustár

10 deka reszelhetően kemény sajt (amilyen épp van otthon)

liszt a tészta nyújtásához

vaj a tortaforma kikenéséhez

Azzal kezdem, hogy beteszek egy pohár vizet pár percre a fagyasztóba.

Aztán a tompakarú keverőkart (a párom nótoriusan ismételgeti, hogy ezt szerinte dagasztókarnak hívják, hát legyen: a dagasztókart ) beleillesztem a robotgépbe és beleszórom a gép keverőedényébe a lisztet meg a sót. Tekerek hozzá frissen őrölt borsot is -sokkal jobb ízű lesz így a tészta-, aztán kiveszem a hűtőből a fagyosan hideg vajat és rekordsebeséggel felkockázom. Beleszórom a vajkockákat a robotgépbe, majd 1 perc alatt morzsásara keverem szét őket a sós, borsos liszttel. A vajas-lisztes morzsát egy nagyobb keverőtálba zuttyantom, és előveszem a mélyhűtőből a jéghideg vizet. 5 evőkanálnyit hozzákanalazok belőle a morzsás liszthez, majd néhány laza csuklómozdulattal összegyúrom a pite tésztáját. Utána folpackba csavarom és beteszem a hűtőbe úgy 20-30 percre. (Vagy napokra, ha például elfeledkezem róla és így sem lesz semmi baja.)

Bekapcsolom a sütőt, mert így bőven lesz ideje felmelegedni 200 C-ra (gázsütőnél ez 6-os fokozat).

Amíg a sütő melegszik és a tészta pihen a hűtőben, addig belelötykölöm az olajat egy serpenyőbe és gyenge tűzön megpárolom benne az apróra vágott hagymát. Utána kicsit erősebbre tekerem a lángot és a párolt hagymához keverem a felkockázott főtt, füstölt sonkát is. Hagyom, hogy 1-2 perc alatt illatozóra hevüljenek a sonkakockák, de utána már le is veszem a tűzről serpenyőt. Megszórom a picit megpirított húsdarabokat az apróra vágott petrezselyemmel. Utána villával könnyedén felverem egy kisebb tálban a tojásokat meg a mustárt és amilyen reszelhetően kemény sajtot találok éppen a hűtőben -nyugodtan állomásozhat ott már egy ideje, tökéletes lesz az a pitéhez-, azt gyorsan megreszelem. Végül hozzákeverem a langyos, hagymás sonkához a mustáros tojást meg a reszelt sajtot és kész is a töltelék.

A tésztát előveszem a hűtőből és amikor már van olyan puha, hogy nagy testvér-kistestvér alapon két részre osszam, akkor az enyhén lisztezett gyúródeszkán kinyújtott nagyobb tésztával kibélelem a kivajazott, 25 cm átmérőjű, fodros szélű szélű tortaformát. Belelapátolom a sonkás tölteléket, majd a tészta széleit vizes ujjal megtapicskolom, hogy ráragadjon a kisebbik kinyújtott tésztarész, amellyel beborítom a pitét. Befejezésül még egy késsel beleszúrok a közepébe - itt tud majd kiszökni a gőz és ezért nem lesz púpos- és 35-40 perc alatt aranybarnára sütöm a füstölt sonkás pitét.


2009. április 10., péntek

Felháborító :):):):)

Egyszerűen felháborító,hogy egy olyan fantasztikus újság,mint az Extra Finomságok ,megszűnik...csalás.

2009. április 6., hétfő

Babák


Amúgy szerintem meg nyár van és kész, a bejegyzést amit most posztoltam, még március 31.-én írtam. Andim pocakja gyönyörű. Beszélgettem a hasával benne a srácokkal...nagyon várom már őket :):):)
Majd nemsokár kitalálok babaételeket is arra gondoltam...hm

Almás Pite, az egyetlen, az Igazi



Már másfél hónapja nem írtam , pedig készült ez s az a kis kucsinánkban.

Először is ami a legeslegeslegfontosabb, hogy az unkatesom Andi ikerfiúkkal várandós,akik már nem kevesebb ideje,mint 5 hónapja leleddzenek a pocakjában. Két fííjjjúúú!!!soha nem kell majd hajat fonnija (csak a sajátját) meg ilyenek.Amúgy szerintem Andi fiús anyuka típus.

Holnap megyünk is és jól megnézzük a pocakját és a nagymamámat is aki sajnos kórházban van ,de holnap van a szülinapja.

Ismét készítettem almáspitét-most sül, és egy kis Rakottkrumplit is :)

Álljon itt a jó kis almáspite receptje végre:

A tésztához:

1/2kg liszt

2g élesztő-1dl tej-2csipetnyi porcukorral meg kell hinteni

1 tojás

2ek kristálycukor

1egész Rama

1kis poharas tejfel fele

3kg alma

fahéj

őrölt szegfüszeg

2 vaniliás cukor

izlés szerint cukor...sok...szerintem

1 citrom héja...én így szeretem..olyan almakompót érzésem lesz tőle :)

Hm..akár még narancsaromát is lehetne beletenni, de úgy már persze nem lenne almáspite,télen volt itthon egy kis vanilia aromám és azt beledolgoztam a tésztájába...eléggé nagyon finom úgy is :)


1.,Először meghámozom és lereszelem az almát, hogy jól kicsöpögtesse a levét, amit persze megiszunk azonnal Andrissal :) (3kg almának kb 1 L leve lesz!!!!)

2., felfuttatom a 2 gr élesztőt a pici tejben,porcukorral

3., A robotgép dagasztós végével ,összedolgozom a lisztet, a margarint, a tejfölt, a cukorot a tojást és a csipetnyi sót.

4., Amíg összedolgozom a fentieket addig felfut a az élesztő és,egyesítem.

5., Az almából kinyomkodom a maradék levet,de úgy istenigazából.

6., A tésztát újra jól átgyúrom,1/3-2/3 arányban szétszedem.A nagyobbikat teszem alulra a jól kivajazott lisztezett, vagy kisütőpapírozott tepsibe,a kicsit az alma tetejére.

7., Na de nem szaladok ennyire előre: alulra a vastagabb tészta, aztán rápakolom a már jól kinyomkodott almát, amire, pici őrölt szegfűszeget, sok fahéjat és annál több porcukrot...szerintem kb 25dkg szórok, erre jön a következő tészta réteg ,amit ha szépen elrendezgettem jön a villával döfködés és a tojás sárgájával bekenés :):):)


Hát...ennyi, kb 25 perc alatt sül meg, közben persze néhányszor tűpróba és késssszzz :)

2009. február 17., kedd

Csúszás




Akkora hó van, hogy jjjúúújjúúújj!!!
Tegnap lett is belőle csiszki-csúszkálás, jöttek Macska -Nyúlék is és nagyon jó volt. Készült omlett és minden!!!
De Ma belendülve a tegnapon,Nagyban gondolkozunk!Köríméleztem mindenkinek, hogy jöjjenek és remélhetőleg jönnek is :)

Készül majd a finom forralt bor mazsolával és mindennel...és Az egyetlen ,az igazi, a fenomenális szuper Almás pite!!!!!!

2009. február 12., csütörtök

A Varga Béla



A Vargabéles nagy szerelmem, de valahogy soha nem elég édes, vagy finom amiket veszek, eszek, kapok...Anyukám is próbálkozott vele régen, de valahogy nem jött neki össze. Amikor még a Titel utcában laktunk siheder 12 éves koromban egyszer annyira elrontotta az én Bélámat,az én jó anyám hogy az utcánkban lakó skót juhásznak adtam...de ő is otthagyta.
Táráááám!!! De most jöjjön a csodám, lehet, hogy édes,nem baj, lehet,utána nem tudok mozdulni nem baj! :)

Hozzávalók:
1 csomag réteslap
30 dkg cérnametélt (húslevestészta)
50dkg túró
4 tojás
30 dkg porcukor
250g mazsola
5dl tejföl
1 vanillincukor...vagy 2
hajós rum :):)
1 citrom reszelt héja

Bekapcsolom a sütőt (mivel nekem sima mezei gázsütőm van csak kicsi-közepes-vagy nagy lángot tudok mondani) és közepes lángon hagyom bemelegedni
A cérnametéltet gyorsan kifőzöm és hagyom a szűrőben lecsepegni. A mazsolát jól megmosom és egy kicsi tálkába teszem. A tálkába pedig nem mást löttyintek ,az aszalt szőlőszemek hadára,mint egy kis rumot. ..bármilyet. Nekem sütő rumom volt itthon.
A túrót jól összekeverem a tojások sárgájával, a vanillincukorral, a porcukorral, a tejföllel, a reszelt citrom héjával és hozzá suttyantom a már kicsit részeges mazsoláimat, a rummal (!) együtt. :)
A már lecsepegett tésztát finoman összekeverem az álom masszámmal amit már folyamatában annyiszor megkóstoltam ahányszor csak lehetett.Ha ez megvan gyorsan felverem a tojásfehérjét és azt is balerina óvatossággal hozzákeverem a tésztás masszához.
Én nem sima sütőt használok, hanem csatos tortaformát :) Szerintem szebben is néz ki ,mint egy sima tepsiben sült Béla, és azért ajándéknak sem utolsó,mert miért is ne lehet valakinek ilyen tortája ...hm
A tortaformát kikenem vajjal, és szépen bele terítgetem a réteslapokat, úgy,hogy mindenhol kilógjon. Belekavarom Varga Béla lelkét a sütőformába a réteslap kilógó részeit visszahajtogatom a massza tetejére és még 2-3 réteg réteslapot teszek rá. Amikor megvagyok bekenem a tetjét olvasztott vajjal (amivel asz egész sütés alatt még 1-2-szer megkenem) és betessékelem őkelmét a sütőbe. Lejjebb veszem egy kicsit a gázt és 10 percig csak alacsony hőfokon sütöm, hogy az alja ne égjen oda azonnal, de azután jöhet a közepes ....durva...közepes...semmi 180 fok...(amúgy most csak irigykedek ám mindenkire akinek olyan naggyon jó készüléke van)
összességében 40 perc alatt megvan minden faxni nélkül.
Sok porcukorral a tetején tálalom.
Jó étvágyat

És a paradicsomos,fokhagymás,bazsalikomos kenyerem!hm..

Kelesztés 1,2


Az első kenyér