2009. január 31., szombat

Bella Italia


2005 tavaszán Andrissal Olaszországban voltunk. Akkor sikerült egymásra találnunk és gyorsan el is utaztunk együtt. Én addig soha nem jártam ott és csak nagy álom volt, hogy igazi eszpresszót igyak egy piazzán. Beteljesült. Olyan folyamatos evést hajtottunk végre, amit szerintem csak Olaszországban lehet.
Az első állomásunk Velencétől 20 kilóméterre egy kis fluban Sambrusonban volt. A szállásunk, egy régi kis uradalomban volt.Káprázatos a környék, a ház és minden.
De a lényeg!!! Volt ott egy régi malom amit átalakítottak étteremmé, vagyis nem is igazán étteremmé. Egy olyan csodás kis templommá, ahova, ha betérsz látod a helyieket, ahogyan támasztják a pultot magukban dobják a kávéjukat, kérnek egy kis prosuttós szendvicset és elolvassák a Corriere della sera aznapi számát. Megy a kiabálás a duma, és te szépen lassan beleolvadsz a helybe. Napközben nincs meleg étel, Csak :) fantasztikus borok, hozzá inyenc sajtok, leheletnyi vékony sonka szeletekkel igazi száritott paradicsimmal és frenetikus kenyérrel...A második naptól,már úgy köszöntek, mintha 10 éve oda járnánk .Imádtuk. 2007-ben Franciaország felé tartva beugrottunk oda, a szerelmetes bejegyzésünk még mindig benne volt a Vendégkönyvben :)Sajnos a barátaink, nem igazán élvezték a helyet, mert nem volt meleg leves (baahh), de megnézték legalább, mert nekünk fontos.

Bella Italia

2009. január 30., péntek

Coffee Heaven


Tegnap este 7 körül mennem kellett a Zichybe (http://www.budapest-hungary-apartments.com/index.html), vendégölelgetésre (check-in), de már nagyon le voltam fittyedve.Bár én ilyen későn már nem szokta kv- t inni, de a Zichy Jenő utca-Teréz kötút sarkán megláttam egy új Tékövéjsztárbáksz testvért és belibbentem. Régen itt egy nagyon gyönyörű, de rettenetese drága Kátay állt, de úgy látszik nem jött be...Mindegy. Bementem és ájuldoztam a gyönyörűségtől. Új friss ,kedves színekkel volt tele(meggy piros, krém szín...stb) A kiszolgálók, még nem annyira érzik a helyet, de majd belejönnek. A Kávém tetejére falevél mintát kaptam. Az íz????Hát igen!!!Fenomenális fantasztikus kincs!!!Isteni volt. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Az ára átlagos az ezen helyekhez képet ,közepes tejeskávé :560.-HUF .Van darált kávéjuk 3 fajta 250g-os kiszerelésben1500.- HUF. Nagyon finom. Én a Brasil Santost vettem, ami egy enyhén dió ízzel van megáldva a pörkölés miatt, hála Istennek Krups is szereti .

A kép még a nagy szerlemem Verona környékén készült :)

Enni annyi, mint lenni :):):)
Miután nagy harcok árán megtisztítottuk Andrissal a Spájzt és a Konyhát, a pozitív energiák csak úgy megindultak bennük .Ezzel egy időben a tenyerem is viszketni kezdett, hogy itt nincs mese főzni kell, mert ezek e helyíségek bizony az elmúlt hónapokban kicsit mostohára voltak nálunk hagyva.

Az új és tiszta már-már rendes és napsütéses konyhánkhoz új receptek is kellettek, úgyhogy blogvadászatba kezdtem...ÉÉÉs megtaláltam Gaiat :):)az ősanyát:) !!!Fűszeres Eszter blogjára gondolok.Fantasztikus.2 hete több apróság is életre kelt a blogjáról nálunk itthon Andris nem kis örömére,
Úgyhogy kalandra fel, Málnakommandó indul :) kipróbálok ezt-azt leírogaok ezt azt ,és remélhetőleg sok saját ipri-apróság is helyet kap majd